Tisztelt Érdeklődő!
Engedje meg, hogy bemutassam Dr. Szabó Pétert és Dr. Kalmár Józsefet, akik belgyógyászat szakrendelés keretein belül segítenek a hozzánk forduló pácienseknek!
Dr. Szabó Péter főorvos Székesfehérváron született 1943. március 17-én. Általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, 1961-ben érettségizett. 1968-ban summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát a Semmelweis Egyetemen.
1968-ban kezdett dolgozni a székesfehérvári kórház Belgyógyászati Osztályán segédorvosként. 1973-ban belgyógyászati szakvizsgát tett, 1974-ben alorvosként dolgozott, majd 1976-ban adjunktusi kinevezést kapott. 1976-ban a megyéből, a megyei korházból az első kardiológiai közleményt közölte. 1977-ben önerőből bevezette az ideiglenes pacemaker technikát az intézetben.
1981-ben az országban az elsők között szerzett kardiológiai szakvizsgát. 1984-ben másodfőorvosi kinevezést kapott. 1993-ban lett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház V. Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa. 1994-ben megvalósította az ambuláns kardiológiai rehabilitációt és még ebben az évben lehetősége nyílott svájci és németországi tanulmányútra.
1996-ban rehabilitációs képesítést szerzett, majd honoris causa kardiológiai rehabilitáció minősítést nyert. 2000-ben Amszterdamban Európai kardiológus diplomát szerzett. 2007-től a Magyar Szív Egyesület ügyvezető elnöke lett. Mintegy 40 közleménye van hazai és külföldi szaklapokban. Számos előadást tartott hazai és nemzetközi fórumokon. Tagja a Magyar Belgyógyász Társaságnak, a Magyar Kardiológus Társaságnak és a Magyar Szív Egyesület székesfehérvári tagszervezetének elnöke.
A betegek a főorvos urat egyszerűen a „szívek doktorának” becézik, aki hatalmas gyakorlattal, tapasztalattal diagnosztizál, rendkívüli teherbírás mellett gyógyít és megelőzési tanácsokat ad természetesen csak fizikai eredetű szívpanaszokra, tiszta szívvel ajánlom minden kedves páciensünk figyelmébe, forduljon hozzá és keresse őt bizalommal!
Dr. Kalmár József 1980-ban érettségizett a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen avatták orvossá 1986-ban. A székesfehérvári kórház belgyógyászati osztályán dolgozva szerezte meg belgyógyász szakvizsgáját 1992-ben. 1993 óta Agárdon háziorvos.
Szakrendelőnkben több, mint 10 éve dolgozik belgyógyászként. Hatalmas átfogó szakmai tapasztalattal bíró, határozott, segítőkész kolléga, akit tiszta szívvel ajánlok minden kedves páciensünk figyelmébe, forduljon hozzá és keresse őt bizalommal!
Dr. Németh Attila
Dr. Szilágyi Csilla
Tisztelettel,
Dr. Egyed Péter
igazgató